A művész
Egy élet kertek, erdők és festmények között
Bodrogi Mária számára a festészet sosem vált külön a mindennapi élettől. Évtizedeknyi figyelmes szemlélődésből nőtt ki – kerti ösvényekből, változó égboltból, erdei tisztásokból és az emlékezet csendes kitartásából.
Mária életében a festészet nem válik külön minden mástól.
Van, hogy reggel kimegy a kertbe, hogy gondozza a gyümölcsfákat. Mindig akad valami, ami figyelmet kíván: locsolni, metszeni, leszedni, ami megérett, vagy egyszerűen csak megnézni, mi változott legutóbbi látogatása óta.
Máskor hosszú sétára indul az erdőben. Ha elérkezik a gombaszezon, lassan jár a fák között, tekintetével a talajt kutatva. Tudja, hogy a kereséshez türelem kell – és képesség arra, hogy észrevegyük azt, ami mellett mások talán elmennének.
A barátságokra is jut idő. Egy-egy délután beszélgetéssel telik azokkal az asszonyokkal, akiket hosszú évek óta ismer: híreket, emlékeket és a mindennapi élet apró eseményeit osztják meg egymással.
És van, hogy fest.
Nem szigorú időbeosztás szerint, és nem azért, mert egy képet feltétlenül be kell fejeznie. Akkor tér vissza a vászonhoz, amikor úgy érzi, hívja valami. A nap során összegyűjtött színek és benyomások – a kert zöldje, a fák alatti árnyék, a késő nyár meleg tónusai – ilyenkor utat találhatnak a festményre.
A festés éppolyan természetesen illeszkedik a többi elfoglaltság közé, mint minden más. Ugyanannak az életnek a része: gondoskodni arról, ami él, ismerős tájakon járni, időt tölteni másokkal, és figyelni, hogyan változik körülöttünk a világ.
Mária számára az ihlet nem valami távoli dolog, amelyet keresni kell.
Már eleve ott van a kertben, a fák között, a barátokkal körbeült asztalnál – és abban a csendes pillanatban, amikor kezébe veszi az ecsetet.