Bemutatkozás

Minden festményt egy hosszú séta előz meg.

Mária nem a vászonnál kezdi. Kint kezdi, azokon az ösvényeken, amelyeket már ezerszer végigjárt – réteken át, erdei utakon, egyre beljebb a fák csendjébe.

Csak a figyelmét viszi magával.

Évtizedeken át gondozta a kertjét, gombát szedett, és figyelte, ahogy az évszakok átváltoztatják a Bükk erdejeit, rétjeit és csendes völgyeit.

Nem pusztán azért festette meg, amit látott, hogy megörökítse, hanem azért is, hogy megértse. Minden kis vászon a figyelem és az elmélyülés egy-egy lenyomata.

Soha nem keresett galériákat vagy gyűjtőket. A festmények csendben gyűltek az otthonában – egymásra rakva, a falaknak támasztva, mindenféle elvárás nélkül. A látás és a festés öröme mindig elegendő volt számára.

Most, nyolcvankét évesen beleegyezett, hogy útjukra engedje őket. Hogy mindegyik egyetlen új otthonra találjon, ahol valaki, aki sosem járt ezeken az ösvényeken, mégis felismerhet bennük valami igazat.

“Nem az elismerést kereste. Erdőket, folyókat, hegyoldalakat és változó évszakokat festett, egyszerűen azért, mert ez a táj volt az otthona.”


Egy élet figyelme

Egy élet figyelme

Az erdős vidék

Magyarország észak-keleti felén, a Bükk erdős lankái emelkednek és simulnak völgyekké, rétekké és a fák alatt futó patakokká. Olyan vidék ez, amelyet minden évszak egészen mássá formál – a tél csupasz ágaitól és megmaradó hófoltjaitól a nyár mélyzöld árnyalatain át az ősz rozsdaszínű erdeiig.

Mária nyolc évtizede figyeli ezt a tájat. Úgy ismeri a hangulatait, ahogyan egy embert ismerünk: a novemberi eső különös szürkeségét, április első zöldjét, a havazás után elmélyülő csendet.

Ezek a festmények nem képeslapok. Egyetlen vidéken leélt élet figyelme sűrűsödik bennük – valakié, aki nyitott szemmel járt a világban, és nem akart mást, csak igazán látni.

EREDETI ALKOTÁSOK

Mária műhelyéből

MIÉRT ÉPPEN MOST?

Van, amire érdemes várni.

Élete nagy részében nem igazán számított, ki látja majd Mária festményeit. Maga az alkotás volt az ok.

Nem a becsvágy változott meg, hanem az idő.

Nyolcvankét évesen végignézett az évtizedek alatt összegyűlt vásznakon, és elképzelte őket valahol máshol – ismeretlen szobákban, olyan emberek között, akikkel még sosem találkozott.

Minden festmény csendben, közönség nélkül született. Talán most érkezett el az ideje annak, hogy elhagyják az otthonukat.

A Pannonaris azért jött létre, hogy ezt az utazást lehetővé tegye: hogy Mária alkotásai túljussanak azon a tájon, ahol megszülettek, és olyan otthonokba kerüljenek, ahol új történet kezdődhet velük.

Kivételes művészek nem csak a nagyvárosokban élnek.

Néha távol élnek a galériáktól. Néha évtizedeken át alkotnak anélkül, hogy közönségre gondolnának. Néha a rendkívüli művek csak csendben várakoznak, egészen hétköznapi otthonokban.


Hiszünk abban, hogy a művészetnek nincs szüksége galériára ahhoz, hogy jelentősége legyen. Egy művészre van szüksége, aki őszintén alkot – és valakire, aki hajlandó megállni, figyelni, és felismerni benne valamit.


A Pannonaris azért született, hogy áthidalja a távolságot a csendben dolgozó művészek, valamint azok között, akik valami mélyen ismerősre találnak alkotásaikban – bármilyen messze éljenek is egymástól.


A KEZDET

A Pannonaris itt kezdődik.

Egy művésszel, egy tájjal és egy életnyi festménnyel, amelyek sosem közönségnek készültek.

Mária története az első, amelyet megtiszteltetésünk van elmesélni.

Idővel másokat is szeretnénk megtalálni – olyan művészeket, akik csendben, a galériáktól és az elismeréstől távol alkottak, és akiknek a munkái megérdemlik, hogy eljussanak azon a helyen túlra, ahol megszülettek.

Egyelőre itt kezdődik a történet.